menu

Thomas von Fürstenfeld

Hiányzol, Barátom!

2019
november 26.

Ez a történet rólad szól, Negró. Azért írom le, hogy megmaradjon az emléked. Azért, hogy legyen mit visszaolvasnom, mert az agyam ellenem dolgozik és idővel sajnos mindent elfelejtek.

A kezdetek

Valamikor 2007 őszén 2008 február-március környékén találkoztunk először. Hideg, szeles nap volt. Zsikével busszal, villamossal mentünk Érted Pest végeláthatatlan útvesztőjébe, hogy egy lelakott kertesház ócska sufnijából kimentsünk. Hivatalosan az egy állatmenhely volt. Nem kétlem, hogy a gondozó mindent megtett, ami tőle telt, de a körülmények akkor is borzalmasak voltak. Kosz, bűz, hideg, és olyan szűk ketrecek, hogy éppen csak volt hely az alomnak a tál mellett, amiben a kiporciózott Tesco gazdaságos macskaeledel volt.

Akkor még nem tudtuk, hogy Te leszel a mi kiscicánk. Én egy olyan macskát szerettem volna, amelyik bújós, simogatható. Előzetes tájékozódást követően úgy gondoltam, hogy egy cirmos lesz a megfelelő. De ott az egyetlen cirmos viszont épp beteg volt, és vehemensen fújt ránk, amikor közeledtünk.

„És ő?” – kérdezte Zsike rámutatva egy csöpp kis fekete szőrcsomóra. Te voltál az. Azonnal Beléd szerettem. Kezembe vettelek, elfértél a két tenyeremben. Cérna vékony hangon nyávogtál, aztán doromboltál, és finoman beleharaptál a hüvelykujjamba is. Picike voltál még, alig fél éves.

12 év csoda

Egy túlélő voltál. Ha hihetünk a menhely vezetőjének, mire odakerültél, addigra már megpróbáltak vízbe fojtani, és rád is lőttek – a sörét tisztán kitapogatható volt a nyakadon a bőr alatt. Ezek után most már tudom, hogy nem mi választottunk Téged, hanem Te választottál ki minket. Ránk bíztad az életed, és mi örökbe fogadtunk, és szerettünk.

Hazavittünk a vadonatúj lakásunkba, és legelőször az almot mutattuk meg Neked. Ezzel nagyjából le is tudtuk a szobatisztaságra nevelést. Mindig tudtad, hova kell menni, ha hív a természet.

Negró, 2008. május 15.
2008. május 15.

Az évek alatt összekovácsolódtunk. Voltak viták, csaták, adok-kapok mindenféle hülyeségek miatt, de ezek mind nem számítanak, mert azt a mérhetetlen sok szeretetet, amit Tőled kaptunk, nem lehet felülmúlni.

Bújós voltál, és simogatható. Ezen kívül rendkívül fejlett igazságérzettel rendelkeztél: minden vélt vagy valós sérelmet kegyetlen karmolással toroltál meg. Aztán gyorsan elszaladtál, hogy tiéd legyen az utolsó szó.

Negró, 2016. december 17.
2016. december 17.

Kíváncsi voltál. Mindig fürkészted, mi zajlik a lakáson kívül. Kezdetben kiengedtünk az erkélyre is, de téged hajtott valami, aminek nem volt része a félelem. Hihetetlen távolságokat ugrottál át a szomszéd erkélyig, máig sem értem, hogy csináltad. Ezután már csak felügyelettel mehettél ki. Féltettünk. De még ekkor is próbálkoztál. Résen kellett lennünk. Hiányzol.

Negró, 2012. szeptember 27.
2012. szeptember 27.

Gyönyörű voltál. Kezdetben egy kis gitárnyakú cuki szőrmók, vámpír fogakkal. Felnőve viszont a legmacskább macska, akit a világ valaha látott. Élőlény nem tud olyan tökéletes szimmetria érzékkel ülni, mint ahogy Te ültél. Mindig pontosan 5 centire a szőnyeg szélétől, tökéletesen párhuzamosan vele. Vagy ahogy a karfára feküdtél keresztbe tett lábakkal.

Negró, 2012. május 20.
2012. május 20.

Annyira szerettelek nézni téged. Számtalanszor gyönyörködtem Benned, amikor aludtál, vagy csak feküdtél, és szemlélődtél. Mindig is hálás voltam a sorsnak, hogy részese lehet ennek a csodának. Egy érző lény egy másik fajból, akit a tankönyvek szerint csak az ösztönök hajtanak. De Te mégis komplex érzelmek garmadáját voltál képes felvonultatni. Bíztál. Szerettél. Hálás voltál. Néha mérges, aztán megbocsájtó. Érdeklődő, és kíváncsi. Volt, hogy féltél: rettegtél, amikor először fürdettünk meg, talán a vízbe fojtás-kísérlet traumatikus emléke miatt.

Negró, 2008. július 27.
2008. július 27.

Értelmes voltál. Te sokkal többet megértettél abból, amit mi akartunk mondani Neked, mint amennyit mi értettünk meg abból, amit te akartál jelezni. Mégis értésünkre adtad valahogy. Megtaláltad a módját, hogy tudasd, ha éhes voltál, vagy ha friss vizet szerettél volna, ha szerettél volna kimenni az erkélyre, vagy csak hogy takarítsam már ki az almodat.

Türelmes voltál Thomassal. 2016-ban jött ez a picike, sírós embergyermek, de Te nem voltál féltékeny. Érdeklődtél, kellő távolságot tartva. Idővel megtanítottuk mindkettőtöknek, hogy ne bántsátok egymást. Ő ne csapkodjon Téged, és Te ne karmolj vissza bosszúból. Thomas is megszeretett Téged. De lehet Téged nem szeretni? Thomas mindig lelkesen jött, amikor vacsorát adtam Neked. Odafeküdt Melléd a földre a konyhában, és nézett, ahogy eszel. És simogatott. És ment, hogy adjon neked még enni.

Negró, 2017. december 4.
2017. december 4.

Egy vadász voltál. Tele voltál erővel és energiával, amit csak úgy tudtunk levezetni, hogy felhúztam a sütőkesztyűt. Nem erőltettem. Csak felvettem a kesztyűt, és letérdeltem a szoba közepén. Te megláttál, és tudtad, hogy nem kell visszafogni magadat. Nekiugrottál, és levadásztad a kezemet. Olyan erővel szorítottál, hogy néha már fájt. Olyan erővel haraptál, hogy a sütőkesztyűn is átment a fogad. A borotva éles karmaidról nem is beszélve. De nem bántam, mert nem bántottál. Amikor felszisszentem, elengedtél. Úgy láttam, szereted ezt a játékot. Én meg szerettem ezt játszani veled.

Viharfelhők

Minden csodálatos volt. Aztán két hónappal ezelőtt elkezdtél sántítani. Akkor még nem gondoltunk semmi rosszra. De az állapotod rohamosan romlott. Már nem tudtál felugrani mellém vacsora közben, vagy esténként, amikor aludni mentünk. Egyre jobban gyengült a lábad. Az orvos szerint ilyen korban már gyengülnek az ízületek, biztos az van begyulladva. Kaptál injekciót, és gyógyszert, ami kezdetben hatni látszott, de aztán visszaromlott az állapotod. De Te egy hanggal se panaszkodtál. Alkalmazkodtál, az első lábaiddal vonszoltad magad, zokszó nélkül. De már nem tudtál időben eljutni az alomhoz.

Zsike járta Veled az orvosokat, még a klinikára is elvitt. Röntgen: semmi, vérkép: semmi, ultrahang: semmi. Talán a CT vagy az MR. Talán… 700€ egyenként. Azt mondtam, nem számít, csak gyógyítsanak meg Téged. Csütörtök volt. Hazamentem a munkából, és Zsike sírt. Nem tudják megmondani, mi bajod. Az állapotod tovább romlott. A klinikán már katéterezni kellett, mert már üríteni se tudtál. És ekkor már tudtuk. Zsike, és én. Elfogadni nem akartuk, de tudtuk. Te nem. Thomas se. Ő is értette, hogy beteg vagy, de nem érthette még, hogy mennyire. De aggódott érted. Vitte neked a száraz tápot. Mert szeretett Téged. Mindenki szeretett Téged.

Másnap reggel autóba ültünk, és Zsike levezetett 12 órát. Több, mint 1000 km-t, hogy megtegyük azt, amit csak egy családtagért teszünk meg: haza vittünk. Nem hagyhattunk, hogy valami idegen altasson el, hogy aztán ki tudja mit csináljon az élettelen testeddel. A bagaméri állatorvost Zsike jól ismeri. Ő azt mondta, hogy ha már nem tud üríteni, akkor csak idő kérdése. El fog fertőződni, és jön a kínhalál.

Negró, 2019. január 10.
2019. január 10.

Az utolsó vacsora

Szombat volt. Egész nap melletted voltam. Még egyszer utoljára odafeküdtem melléd, betakartalak, mert remegtél. Nem tudom, hogy a fájdalomtól, vagy mert fáztál. Nem nyávogtál. Rám néztél. Tiszta volt a tekinteted, és érdeklődő. Doromboltál, a karomra hajtottad a fejed, és aludtál egy kicsit. Végig csak egy szörnyű gondolat motoszkált a fejemben, hogy talán valamiképpen én vagyok a felelős a betegségedért. Ha ez egy sérülés miatt van, akkor talán én okoztam. Kell lennie oknak, és kell lennie okozónak. Én emiatt megint csak sírtam, és a bocsánatodért esedeztem. Halkan, nehogy felébresszelek. Hiszen olyan békésen aludtál. Még horkoltál is kicsit. És sírtam, mert tudtam, hogy nemsokára elárullak. Mert gyenge vagyok. Mert könnyebb így nekem. Mert így csak nyűg vagy… NEM! Tombolt a lelkem, igazolni akartam, hogy jót teszek, mert ha most nem is, de holnap, vagy egy hét múlva nagyon fogsz szenvedni, és nincs gyógymód. De nem tudtam meggyőzni magam. Gyilkos vagyok.

Te még egyszer felkeltél, és megpróbáltál a táladhoz eljutni. Nem ment, segítenem kellett. Leraktalak, és ettél egy kicsit. Az étvágyaddal sose volt baj.

5 óra körül Zsike anyukája szólt, hogy itt az idő, megjött a doktor. Felvettelek a karomba. Thomas figyelmét próbáltuk elterelni, de látta, hogy ki akarlak vinni. Azt mondtam neki, hogy itt a doktor bácsi, és elvisz Téged a kórházba. Hazug vagyok. Te még mindig nem tudtad, hogy mi vár Rád. Bíztál bennem, szerettél. Kivittelek a nyári konyhába, és a doktor beadta az első injekciót. Fájt Neked. Nem szereted, ha szurkálnak. Minden doktornak oda akartál marni eddig, ez sem volt kivétel. De lassan bódulni kezdtél. A doki szerint 8-10 perc. Ennyi időm maradt Veled. Ennyi időm maradt elbúcsúzni. Ennyi időm marad elmondani, hogy miért kérem a bocsánatodat. De nem volt elég idő. Elárultalak. Meggyilkoltalak. A barátomat.

Az első injekció elkábított, hogy ne érezz semmit. Hogy kikapcsoljon. Hogy egy napsütötte, tágas, nyári mezőre repítsen, ahova talán mindig is vágytál. A második injekciót ezután kaptad. Ez volt az, ami leállította a szerveidet. Mint valami kórházban, amikor a műtét után sorban lekapcsolják a gépeket. És utoljára a lámpát. A nap is lebukott a horizont alá. Besötétedett, és a Te fényed is kihunyt. De én már nem voltam ott. Nem bírtalak így látni Téged. De Zsike veled volt. Ő sokkal erősebb nálam.

Egy kendőbe takartuk a kis testedet, és egy dobozba helyeztünk. Nem volt időnk tisztes koporsónak valót keríteni. Eltemettünk a kertben, fák oltalma alá. Zsike gyújtott egy mécsest, ami sokáig égett, csak hétfő hajnalban aludt ki.

Elmentél, de nem önszántadból. Szeretlek, kiscicám. Fájdalmas üresség az, amit azóta érzek. Állítólag idővel könnyebb lesz. Nem baj, ha nem lesz könnyebb. Hadd fájjon. Emlékezni akarok Rád. A szemedre, az illatodra, a hangodra, az érintésedre.

Negró, 2016. november 10.
2016. november 10.

A hiány

Bárhova nézek a lakásban, mindenhol Téged látlak. Minden tárgyban ott van a történeted. De már nem vagy itt velünk. Nem fogsz többé reggel ébreszteni, hogy adjak reggelit. Nem fogod többé levadászni a takaró alól kilógó lábamat. Nem fogsz többé odafeküdni a hónom alá este az ágyban. Nem telepszel többé a hasamra, amikor a kanapén elnyúlva filmet nézek. Nem ülsz többé mellém vacsoránál. Nem ülsz többé az ölembe, amikor a számítógépet nyomkodom. Nem ülsz többé a kád mellé, amikor fürdök. Nem állsz meg többé előttem az út közepén, hogy adjak Neked enni. Nem jössz többé elsőként köszönteni, amikor hazajövök a munkából. Nem használsz többé támasztéknak, amikor tisztogatod magad. Nem dorombolsz többé nekem, amikor a gerincedet vakargatom. Nem dörgölöd többé a térdemhez a tű éles szemfogadat. Nem támadsz többé a sütőkesztyűs kezemre.

Negró, 2016. május 26.
Negró cica, 2007 augusztus? – 2019 november 23.

Epilógus

Érdekes dolog történt vasárnap reggel. Hajnal kettőkor keltünk, hogy visszainduljunk Németországba. Kimentem az udvarra. Hideg volt. Tiszta, felhőtlen égbolt. És csodát láttam.

Tudni kell, hogy páratlanul rosszak a szemeim. Rövidlátás, szemtengely ferdülés, tompa látás, akkut szem száradás. Az első kettő orvosolható szemüveggel, míg a tompalátásra gyerekkoromban az a gyűlölt szemtakaró volt a megoldás. Hát nem sokat használt. A bal szemem már csak alapvető érzékelésre jó, de olvasni már nem tudok vele. A szem száradásra több-kevesebb sikerrel szemcseppeket és szemgéleket használok. De sokszor „begyullad” a szemem – valójában a szemhéjra tapadt száraz szem-hámréteg szakad fel a REM fázisos hirtelen szemmozgásoktól –, ami miatt mára már olyan a szemem felszíne, mint egy kráterekkel borított kőzetbolygóé. Ezért mindennek, amit látok van egy extra, elmosódott kontúrja, ami az adott dolog távolságától függetlenül mindig ugyanakkora. De minél fényesebb, annál inkább szembeötlő. Így minél távolabb van valami, a dupla, elmosott kontúr miatt egyre kevésbé látható. Egy rendszámtáblát nem tudok már harminc méterről elolvasni, mert a karakterek nonfiguratív pacákká válnak. És a Sarkcsillagon kívül más csillag fényét nem nagyon érzékeltem már emberemlékezet óta.

Nem hittem a szememnek. Láttam a csillagokat. Millió számra. Évtizedek óta először. Még a Kis Göncölt is láttam, amit eddig csak könyvekből ismertem, és ami szerintem inkább hasonlít egy nyeles lábasra, mint „szekérre”.

Persze bizonyára van tudományos magyarázat rá, hogy a rendkívül tiszta égbolt, meg a sok sírástól a viszkozitását tekintve kimagasló formában levő szemem együtt állása miatt láthattam a csillagokat, de én inkább szeretném azt hinni, hogy Miattad ragyogtak sokkal fényesebben aznap.

Nyugodj békében, drága, öreg barátom…

Negró, 2017. december 31.
2017. december 31.