menu

Thomas von Fürstenfeld

Irány az ovi!

2019
május 18.
17:52

Régen nem írtam már a blogon. Ennek egyrészt az az oka, hogy semmi érdemleges nem történt az utóbbi időben, másrészt alkotói válság lett úrrá rajtam. Egyszerűen minden más érdekesebbnek tűnt, mint leülni is írkálni. Ha nem jön, akkor nem kell erőltetni.

Fotó: Fürstenfeldbruck egyik óvodája a sok közül - AWO Sonnenschein

Aminek apropóján most mégis klaviatúrát ragadtam az nem más, minthogy a kis Thomaska szépen cseperedik, és lassan ideje lesz, hogy az oviban szocializálódjon. Látjuk rajta, hogy szereti, és igényli más gyerekek társaságát, de ezt nem könnyű kivitelezni sem télvíz idején, sem ebben a mostani meglehetősen hűvös, és esős tavaszi időben, mert az összes játszótér kong az ürességtől. Ami tőlünk telik megtesszük, de az kezd kevés lenni.

Sebaj, irány az ovi! Jó lesz, legalábbis bízok benne. De mivel még sose csináltunk ilyet, joggal merült fel bennünk a kérdés:

Na de hogy is megy ez az egész 2019-ben Dél-Bajorországban?

Illetve ez a kérdés ilyes formában csak most, a blog kedvéért öltött testet, az igazság az, hogy EZT IS Zsike intézte - hogy egyem a zuzáját. Mert ő nem olyan introvertált, mint jómagam, és ő tényleg szokott hús-vér emberi lényekkel információcsere céljából találkozni, hogy ott igazi, párbeszéden alapuló kommunikációt folytasson. Én meg csak begyűjtöm tőle a zanzásított lényeget.

Az ovi helyért küzdeni kell

Ez volt az legelső információ, amihez sikerült hozzájutni. Itt ugyanis az ovi nem kötelező egészen az iskolakezdés előtti utolsó évig, ami a mai köznyelvben az iskola előkészítőt jelenti. Az én időmben még “nagy csoport”-ként futott.

És ami nem kötelező, az nem biztosított. És ami nem biztosított, az korlátozott mértékben hozzáférhető. És amiből nincs elég, azért öldöklő harc folyik - képletesen értve természetesen.

Amit fontos tudni: ha nem jut be a gyerek 5 éves kora előtt, akkor a rendszer széttárja a karját, hogy “Ez van!”. És ha nem jut be, akkor ha anyu szeretne dolgozni menni, nem fog tudni. Kérdem én: ilyen esetben ki fogja kompenzálni a családot a kiesett jövedelemért? Senki. Ugyanis, amit a gyerektámogatáson (Kindergeld) felül kapunk a bajor államtól, az csak a gyermek 3 éves koráig jár (ez valami extra dolog, kifejezetten Bajorországban). A szülői támogatás (Elterngeld) meg csak a gyermek 1, vagy 2 éves koráig jár attól függően, hogy kívánja felosztani az összeget a szülő, szóval annak már régen vége. Másra az én fizetési sávom miatt viszont nem vagyunk jogosultak.

Úgyhogy céltudatosan, és határozottan kell nekiállni a dolognak. Utánajárni, tervezni, stratégiát kidolgozni. Mert itt most győzni kell! Aztán lehet, hogy majd szeptemberben már csak nevetni fogok magamon, hogy mennyire túlspiláztam a dolgokat. Úgy legyen!

Hogyan válasszuk ki a legjobb ovit?

Előre szeretném leszögezni: szándékosan nem fogom egyszer se leírni, hogy éppen melyik intézményről van szó, mert nem akarok senkit sem befolyásolni, és pláne nem akarom egyiknek sem túl jó vagy rossz hírét kelteni egyszeri benyomás alapján.

Tehát a választás. Egyrészt már említettem, hogy anyuka, azaz Zsike, egyfajta információs központként is kiválóan funkcionál: mindent begyűjt, szortíroz, és elemez, ami az anyasággal és a gyerekneveléssel kapcsolatos. Le a kalappal előtte. Másrészt apuka, azaz én, viszonylag otthonosan mozgok az Internet barátságosabbnak nevezhető féltekén, és képes vagyok a Google keresőt minél furmányosabb kérdésekkel bombázni úgy, hogy a számomra releváns érdemi válasz benne legyen az első tíz találatban. Nem mindig egyszerű, azt azért tegyük hozzá.

Zsike módszere annál pontosabb, minél több független forrás erősíti meg az adott információt. Ez rendszerint pompásan működik, hála az ilyen-olyan közösségi oldalas csoportoknak.

Az én módszerem viszont csak akkor ér valamit, ha a német óvoda-pedagógia közösség képes felzárkózni a XXI. század kívánalmaihoz. És itt van a dolog buktatója. Ugyanis rengeteg óvodának nincs saját weblapja. Jobb esetben egy gyűjtő oldalon található a semminél egy picivel több információ, de sokszor csak a Google-térkép mutatja kis jelölővel, hogy szerinte ott van az óvoda, amit keresek, és TALÁN van egy telefonszám is hozzá.

Ugyanakkor amelyik óvoda rendelkezik saját weblappal, még az sem garancia arra, hogy egy naprakész információkkal frissített mini-portált takar. Sokszor ezek csupán egy egyszer kifizettett, böngészhető prospektusok, amik tartalmaznak mindent, hogy miért jó oda járatni gyermekünket, de a beiratkozás menete és/vagy időpontja - lévén, hogy ez utóbbi évről évre máskorra esik - már nem szerepel az oldalakon. Van viszont telefonszám. Telefonálni viszont utálok.

Kényelmesen jó előre összeszedtük a szájhagyomány útján jónak tartott óvodákat, tartalmilag megtámogatva mindennel, amit találtunk róluk az Interneten.

FONTOS!

Az óvodai beiratkozási időszak mindig év elején kezdődik, és nagyjából március idusáig tart. Kivételek persze mindig akadnak. Ez a fenti állítás a lakókörzetemre mindenesetre igaz.

Tag der offenen Tür, azaz nyílt nap

Nyílt nap többször is előfordulhat óvodánként, de beiratkozásos nyílt nap, jelenlegi tudásom szerint csak egyszer van évente (ismétlem: amennyire én tudom). Tavaly már voltunk egy ilyenen, gondolván furfangosan, hogy előre beköszönünk, de már akkor jelezték, hogy túl korai, és nincs elő-regisztrációra lehetőség. Ennek ellenére szétnézhettünk, és el is döntöttük, hogy az az adott intézmény nem korrelál a mi elképzeléseinkkel. Úgyhogy vártunk egy évet, egészen idén januárig.

Így tehát, egy kellemes, szerdai napon Thomaskát a napi rutinjából kizökkenve felkerekedtünk, hogy belevessük magunkat a gyermeknevelés következő fáziásába. A “Tag der offenen Tür” tükörfordításban azt jelenti, hogy a “Nyitott ajtó napja”. És valóban, az ajtó nyitva volt. Legalábbis olyan értelemben, hogy a kilincset lenyomva be lehetett jutni az épületbe, mert máskor bizony csengetni kell, és bentről nyitják ki.

Bejutván egy kellemes hangulatú, tiszta, rendezett kis aula tárult elénk - lakásban egy nappali méretű lenne, de az óvodai viszonylatban szerintem aula. Családok sürögtek-forogtak mindenfele, szemrevételezték, hogy vajh’ megfelelően tudja-e majd szolgálni gyermekeik igényeit az intézmény, és közben porcicák után kutatva próbálták feltűnésmentesen végighúzni az ujjaikat a bútorokon. A gyerekek egy része önfeledten rohangált, míg mások megszeppenve karolták át apu vagy anyu lábát. Nem úgy Thomas! Felismervén a helyben rejlő potenciált, egyből értésemre adta, hogy most azonnal szabadítsam meg a csizmától, kabáttól, meg a többi kültérre való alkalmatosságtól, amit magától csak tetemes időveszteséggel tudna kivitelezni. És ugyebár minden elvesztegetett másodpercért kár. Ezt magamban bíztató jelnek könyveltem el.

Betértünk az első helyiségbe, ami feltehetőleg különböző csoportos foglalkozásoknak adhat helyet. Nagy asztalok, sok kis székkel. Jelenleg ezt használták a beiratkozáshoz. A szülők kérdeztek, az óvónők válaszoltak, a gyerekek rámoltak. Zsike szerzett valahonnan egy űrlapot, így azzal a lendülettel le is kuporodtunk az egyik, Hobbitokra méretezett tárgyaló asztal mellé, hogy minden tudásunkat latba vetve kitöltsük azt. De az űrlapról majd később még értekezek. Amíg mi az adatkitöltéssel foglalatoskodtunk, addig Thomas egy Jackson Pollock festményt rögtönzött a színes tollaimmal egy lapra.

Amikor ez megvolt, és beszéltünk még egy óvónénivel is, elindultunk körbenézni. Elsőre egy zeneszobának kikiáltott helyiségbe tévedtünk, ahol való igaz, tele voltak a polcok mindenféle dobokkal és egyéb ütős zajkeltő eszközökkel. Fejben már kezdtem számolgatni, mennyibe fog kerülni a Thomaska által majdan esetlegesen beszakított dob, és az összetört gitár.

A második helyiség egyfajta játszószoba volt rengeteg féle-fajta játékkal, és itt elvesztettük a befolyásunkat Thomas felett, mert ő azonnal meglátott egy Lego Duplo-s dobozt, és jött a szokásos könyörgős-könnyezős dráma, mert neki a Lego az a non plus ultra. Kis győzködés és csititgatás után végül sikerült rávenni a zsákmány feladására.

Ez volt az első óvoda, amit megnéztünk. Ezen kívül még két másikat is megnéztünk az elkövetkező két hónapban, hasonló élményekkel gazdagodva. Az egyik zeneileg nyújtott többet, a másikban volt egy szivacslabdás “medence”, amibe Thomas azonnal belevetette magát, a harmadik meg annyira öko volt, hogy simán elkezdtem arról ábrándozni, milyen jó kis vadászház lehetne ebből majd a nyugdíjas éveimre…

Beiratkozás Fürstenfeldbruckban

Ismerősöktől, kollégáktól, fórumokról tudjuk, hogy nem mindenhol alakul úgy a beiratkozás menete, mint nálunk Fürstenfeldbruckban. Logikusnak tűnő felállás, hogy a beiratkozásról az adott intézmény dönt. Nos, a mi kis városkánkban ez nem így működik. Itt a polgármesteri hivatal dönti el, ki és “hova” mehet. A hova természetesen azokra a helyekre értendő, amit a szülő megjelöl. De hogy milyen szisztéma szerint történik a kiválasztás, az nem publikus, mi sem tudjuk. Mindenesetre tudunk olyan esetről, amikor a megjelölt helyek egyikére sem vették fel a gyereket, de a hivatal felajánlotta, hogy egy ötödikben lenne hely, ha elfogadják. Szóval azért egész emberségesek az itteni bürokraták.

Amikor az első nyílt napon Zsike beszerezte a nyomtatványt, akkor még nem voltunk teljesen tisztában a folyamat mibenlétével. Gondoltuk, majd megkapunk minden hiányzó információt menet közben. Ezek a következők voltak:

Indoklás

Meg kellett indokolni, hogy miért szeretnénk a gyermekünket óvodába járatni “idő előtt”. Itt megjelöltük, hogy nyelvtanulás, mert bár Thomaska itt született, és már 3 éves, és úgy vettük észre, hogy érti a magyar beszédünket, és a német meséket egyaránt, de beszélni nem nagyon akaródzik neki.

Meg kellett továbbá adni, hogy apu meg anyu dolgozik-e, vagy szeretne-e dolgozni. Itt elbizonytalanodtunk, hogy ha apu dolgozik, és anyu nem - hisz Thomas előtt csupán egy integrációs nyelvtanfolyamos kurzusra volt ideje, így adóköteles munkára már nem volt ideje - az vajon nem hátrány-e, mert úgy is elsülhet, hogy apu dolgozik, akkor van pénz, anyu nem dolgozik, akkor ráér a gyerekkel lenni. Épp ezért odaírtuk, hogy anyu munkakeresésben van.

Négy óvoda mind felett

Egy listán, ami az összes helybeli óvodát tartalmazta, meg kellett jelölni legfeljebb négyet, sorszámmal jelezve a fontosságukat (1: nagyon nagyon nagyon szeretnénk, lécci lécci!, 4: hát ha nincs más, ez is jó lesz). A nekünk segítő óvónő jelezte, hogy ez a nyomtatvány minden óvodában ugyanaz, úgyhogy csak egyszer kell kitölteni, és minden megjelölt óvodába magunkkal kell vinni, és ott lepecsételtetni, és amikor minden pecsét megvan, be kell vinni a polgármesteri hivatalba. De a négy legfeljebb helyet már ott be kellett írni, később nem változtatható, mert amint kitöltjük, lefénymásolják maguknak. Ez bevallom váratlanul ért minket, mert a mi terveinkben csak 2 “biztosan tudjuk, hogy jó hely” szerepelt, és pár “biztosan nem akarjuk”, de így, hogy egy kvázi kőbe kell vésni, és erre tesszük fel Thomaska jövőjét, nem számítottunk. Ezért gyorsan tanakodtunk, hogy akkor csak be kéne még jelölni valamit, mert ki tudja be kerülünk-e a két addig megjelölt hely valamelyikébe. Zsikének szerencsére sikerült valahonnan előszednie egy információs emléket egy közelünkben található harmadik oviról is, így azt is bejelöltük. Negyediket már nem tudtunk megadni, mert vagy tényleg semmit nem tudtunk rólunk, vagy tudtunk, hogy az ismerőseink nem ajánlják.

Leadási határidő

A kitöltött és lepecsételt nyomtatványokat március 15.-ig kellett bevinni a Rathaus-ba. Ez akkor vált neccessé, amikor a 3. helyre bejelölt oviba csak napokkal előbb kaptunk “beiratkozási időpontot”. Bár ez utóbbi nem volt rossz, nem is bántuk, hogy sorrendben tényleg a harmadik. Ugyanakkor egy fontos információval is gazdagodtunk. Bár hivatalosan nem szólhatott volna a kedves óvónő, de az indokláshoz írt “anyu munkát keres” részt egy külön pont alá is ki kellett volna fejteni. Ezt a korábbi helyeken nem közölték, illetve az adott pont szövegezése sem utalt erre. Úgyhogy oda is beírtuk, és hisszük, hogy ez is számított a döntéshozatal során. Sajnos késő bánat, de nem volt eszemben, hogy lemásoljam a nyomtatványt, amíg még nálunk volt, most biztos nagyobb segítség lenne.

A piszkos anyagiak

Minden ovinak van egy alapdíja, amikre jöhetnek az extrák. Alaphelyzetben az ovi reggel 8 és 12 között működik, ebéd nélkül. Ha kell ebéd, fizess! Ha délután kettőig szeretnéd ott hagyni a gyereket, fizess! Ha még tovább, fizess még többet! Így aztán nem csoda, hogy a díjak elég hajmeresztő szinteket tudnak megütni. Most az egyik ovinak a honlapját böngészve azt látom, hogy a 4 órás megőrzés havi 82€, a 8 órás 117€, a 10 órás meg 135€. És ez még csak az ovi, az igazi legatyásítás a bölcsiben van, de azt mi kihagytuk.

Óvodai díjak
Óvodai díjak

Ezen kívül még van havi díja az italoknak, a játékoknak meg a nasiknak is. Az étkezésnek napi díja van, vagy legalábbis, ha az adott napon az ottani kaját eszi a gyerek, akkor azt ki kell fizetni.

Egyéb díjak
Egyéb díjak

Az árak érdekes módon óvodánként változnak, láttunk ennél drágábbat és olcsóbbat is.

Pletyka szinten értesültünk róla, hogy a Müncheni “minden ovi ingyenes a városban” bejelentés után Fürstenfeldbruck vezetése is tervez valamilyen támogatást bevezetni. Ha teljes ingyenességet nem is, de úgy értesültünk, hogy egy maximum 100€ összegű támogatás várható majd, ami nem is annyira kevés.

Várakozás

Amikor leadtuk a nyomtatványt a polgármesteri hivatalban, nincs más dolgunk, mint várni. Elvileg olyan május 15. magasságáig. Kezdetben türelmesen, idővel egyre elbizonytalanodva, míg a végén már magunkat hergelve, hogy:

Ha tizenötödikéig nem válaszolnak, akkor bemegyek, és az asztalra csapok!

És ahogy az lenni szokott a közösségi média kiváló táptalajt nyújt a rémhír terjesztőknek, és a saját egyszeri negatív tapasztalát egyetemes igazságként megéneklő harcedzett anyatigriseknek. Így történhetett, hogy olyan elképesztő dolgokat állítottak egyesek, miszerint, ha nem veszik fel a drága gyermeket sehova se, akkor nem szólnak, nem értesítenek. Ez számomra teljesen hihetetlen, és logikátlan. Mert akkor honnan tudná is az egyszeri szülő, hogy akkor most nem vették fel a gyereket, vagy csak a levél kallódott el, vagy valami egyéb hiba történt? Vár majd szeptemberig, hátha kiderül? Ugyanmár! Szóval aki azon kapná magát, hogy ezen izgul, ne tegye. Ha mégse jönne értesítés, szépen be kell menni a hivatalba, és meg kell érdeklődni.

Na most akkor mi van velünk?

A “határidő” lejárta előtt pár nappal, már május 8.-án megkaptuk az értesítést, miszerint örömmel tudatják a kedves szülőket, hogy gyermekük felvételt nyert az első helyen megjelölt intézménybe. Szóval most nagy az öröm és a boldogság, Thomas is várja, legalábbis akármikor kérdezzük, mindig határozott “Ja!” a válasza. Reméljük, jól döntöttünk.