menu

Thomas von Fürstenfeld - Mi hiányzik nekem Magyarországról?

Mi hiányzik nekem Magyarországról?

2018. ápr 09., 11:00

Kattintás vadász bevezető: "Sosem találja ki, mi végzett az első helyen! Itt az elképesztő lista"

Fotó: burak kostak @ Pexels

Sokat agyaltam a dolgon, hogy vajon mi minden hiányzik nekem Magyarországról. Ebből is szerettem volna egy tízes listát készíteni, de nem sikerült. Bevallom, puskáztam, és próbáltam ihletet meríteni másoktól, de beláttam, hogy ha én magamtól nem érzem ezeket, akkor nem is hiányoznak. Éppen ezért nézzük meg inkább azt a néhány tipikus témát, ami után a legtöbbeknek sír a szája - szándékosan használtam ezt a provokatív kifejezést.

A család

Szeretem a családomat, de őszintén szólva, most sem találkozok velük ritkábban, mint amikor még Budapesten, vagy majd később Szigetszentmiklóson laktam. Van telefon, van Internet, bármikor tudunk beszélni és látni egymást.

Ó, de hát a mama főztje...!

Jól főz ez igaz, de Zsike is - kivéve, amikor ezekre a rántott / rakott zöldséges bizbaszokra van igénye. HAHAHA!

Ezen kívül évente kétszer egy hétre meglátogatjuk őket, plusz ennyiszer ők is meglátogatnak minket.

A barátok

Világ életemben olyan barátokra vágytam, mint amilyeneket sok filmben látni, kezdve az Utának srácok! című örökbecsűtől, a Gombháborún át egészen a legfrissebb "Az" adaptációig. "Életre szóló" - bár gyerekkorban furcsa megállapítás ez -, igazi barátságokat ábrázolnak. Nem tudom, hogy a valóságban létezik-e ez, nekem sose volt részem benne.

Vannak és voltak kollegiális alapon köttetett ismeretségeim, amik alkalmanként barátsággá is mélyültek, de már annakidején se volt jellemző, hogy munkán kívül együtt lógtunk volna. Én nem vagyok az a kocsmázós-beülős-bulizós típus. Inkább egy kirándulgatós, kertipartizós fickónak tartom magam. Uncsiiiiii! - hallom a lesajnáló hangokat, de nem igazán érdekel. Néhány kedves kivételtől eltekintve, a többséggel megszűnt minden kapcsolatom, miután munkahelyet váltottam - pont azért, mert a többség olyan kocsmázós-beülős-bulizós típus volt.

Itt Németországban szerencsére összehozott a sors pár nagyon kedves magyarral (sokan családosok). Velük rendszeresen összejárunk, szülinapozni, grillezni, kirándulni, strandolni, vagy csak úgy. Nem kötelezően és nem kényszerből. Szívből, szeretetből. Laci jelszava:

Állandó és elpusztíthatatlan boldogságot!

A lényeg: nem érzem azt a kínzó gyötrelmet a barátaim hiánya miatt, hogy most azonnal összepakoljak, és visszaköltözzek. A családomnak és nekem is - egyelőre - jobb itt. És akikkel itt "bandázunk", szerencsére rendes, tisztességes, szerethető emberek, hasonló érdeklődési körrel, mint a miénk. Ennyi, nem is kell több.

A magány

Amit mások lélekgyilkos tragédiaként élnek meg, az nálam viszont nagyon sokszor hiányérzet formájában jelentkezik. Szerintem a világ egyik legjobb dolga huzamosabb ideig (napok, hetek) egyedül lenni, hogy senki, és semmi ne baszogasson... De persze ez sem tart sokáig, mert pár napon belül elkezd hiányozni Zsike és Thomas.

TúróRudi

Régen szerettem, ma ha megkóstolom, nem ízlik. Savanyú. Nem hiányzik.

A hazai ízek

Egyrészt elég sok magyar terméket lehet venni itt is (Piros Arany, sárga "TV" paprika, Pick szalámi stb.), másrészt elég sok hiányzó terméknek van majdnem tökéletes alternatívája, lásd a tejföl helyett Crème fraîche, vagy a házi túróval majdnem pontosan megegyező darabos Quark a török boltokban.

Az olyan dolgokat, mint például a Gyulai kolbász, vagy a zsírszalonna, meg beszerezzük, amikor évente kétszer Magyarországra látogatunk.

Szóval itt sem érzem azt az olthatatlan vágyat...

Budapest

Hiába laktam ott évekig, nem tudtam megszeretni. Gyerekkorom óta megmagyarázhatatlan ellenszenvvel viseltetek iránta, és ha tehetem, messzire elkerülöm.

Honvágy

Honvágy az nincs. Én ott vagyok otthon, ahol jól érzem magam. Most itt érzem jól magam, ezért is vagyok most itt.

Hazaszeretet

Ez egy iszonyatosan kényes téma, amivel tuti kicsapom a biztosítékot. Igyekszek hát kellő tapintattal és alázattal megfogalmazni a gondolataimat.

Magyarország - mint nemzetközileg elfogadott, egybe függő földrajzi egység - a szülőföldem. Imádom a magyar nyelvet, szerintem a legszebb nyelv a világon, és büszke vagyok arra, hogy - még ha nem is tökéletesen, de - ezen a fantasztikus nyelven beszélek, írok, olvasok és gondolkodok.

Népünk történelemben is volt számos esemény, amire büszke vagyok, és volt jó pár kiemelkedő személyiség is a múltban, akik példaként állhatnak a jelen és a jövő nemzedékei előtt.

DE!

A hazám Európa, ami szerintem a világ legszebb kontinense. Én nem gondolkozok országhatárokban és nemzet államokban. Számomra a Bihari-hegyek, Erdély végtelen erdei, az Alpok egésze, a holland szélmalmok, a svájci hegyi legelők, a Loire völgye, Saint-Tropez a csendőreivel együtt, vagy a zord norvég fjordok is ugyanúgy a hazám, mint a Hortobágy, vagy a Dél-Dunántúl. Minden szép, kevésbé szép, vagy épp csúnya, imádott vagy gyűlölt, izgalmas és unalmas részével együtt, az egész úgy ahogy van 'CUZÁMMEN', 'CAKKUMPAKK'.

A történelem amúgy is mindenkit összeköt. Aki nem így gondolja, az még egy üres szobában is csak az ellenségeket keresné. A történelem során már annyiszor változtak a határok (mindegyik országé), hogy tök fölösleges habzó szájjal pocskondiázni a másikat vélt vagy valós sérelmek miatt, hisz mindannyian Európában vagyunk.

Én nem utálom a románokat Trianon miatt. Sem az ukránokat ugyan emiatt. Sem a horvátokat az alattunk lakó idióta honfitársaik miatt, akik minden este lármáznak. Sem semelyik nemzetet Európában. És hiszem, hogy ezeken a helyeken is csak egy elhanyagolható számú ultranacionalista pocskondiázza - többek között - a magyarokat. Mert mindenhol vannak ilyenek. És azért, mert valakik a tetteik révén (vagy a testszaguk miatt - lásd az előző írásomat) határozott ellenszenvet keltenek bennem, még nem fogok utálni kollektíve egy egész népet.

És mi sem bizonyítja jobban, hogy nem csak egy kis ország, hanem egész Európa is lehet a hazám, mint a tény, hogy magyarok mindenhol vannak.

Akkor mégis mi hiányzik Magyarországról???

Egyetlen dolog: a gyerekkorom. Olyan élményekben volt részem a '80-as években, amik alapjaiban határozták meg azt, aki ma vagyok.

Vannak szép és kevésbé szép emlékek is, de egyértelműen a 1984-1990. évi iskolai nyári szünetek viszik el a pálmát. Minden tekintetben tökéletesek voltak: a nyaralások, a kirándulások, a gyönyörű és hibátlan időjárás, a nagyszülőknél töltött hetek, a weekend-telkes szabadidők (nekem legalábbis, mert én nem kapáltam), a fáról cseresznyézés, az uborka locsolás által keletkezett sárban dagonyázás, a krumplibogár gyűjtés, a leveli béka vadászat, a fára mászások, a lakótelepes játszóterezés, a bandában biciklizés a telepi kölykökkel (egynek se tudtam a nevét, mégis velük lógtam mindig), a Szünidei Matiné, a strandolások, a tele rajzolt füzetek, a hortobágyi hídivásárok stb., stb.

Élmények végeláthatatlan sora. Imádtam gyerek lenni a 80-as években Debrecenben. De az már régen volt, soha nem tér vissza, soha nem fogom tudni újra átélni azokat. Csupán egy rakás szép - vagy csak megszépült - emlék maradt, amiről majd mesélhetek Thomasnak alkalomadtán.